Felemelő beszélgetés olimpiai dobogós vívókkal
(2018. február 14. 20:02)
Élményeikről, karrierjük legemlékezetesebb pillanatairól, sikerről és kudarcról beszéltek a riói olimpia bronzérmes párbajtőrözői az Óbudai Sport és Szabadidő Nonprofit Kft. rendezvényén február 7-én. Rédli András és Somfai Péter mellett az említett fegyvernem válogatott edzője, Dancsházy-Nagy Tamás és a vívók szövetségi kapitánya, Udvarhelyi Gábor is részt vett az eseményen.
"Rövid távon lehet, hogy nincs igazság, de hosszú távon mindig van" - mondta Rédli, aki már világbajnoki címet is szerzett korábban. Hosszasan beszélt a 2016-os olimipára való kijutásról, a csapat összetartásáról. Talán kevesen tudják, hogy a magyarok utolsó lehetőségüket kihasználva szereztek kvalifikációt a csapatversenyre Vancouverben. Azt gondolták, hogy már az elődöntőbe jutással kijutottak, de amikor bekerültek a legjobb négy közé, jött a hír, hogy meg kell nyerni a versenyt. Sikerült is győzniük, még a legnagyobb riválisaik, a franciák is elcsodálkoztak a teljesítményükön.
Rédli elmondta azt is, hogy Imre Géza az elbukott egyéni döntő után rendkívül motiváltan szerepelt csapatban is. Példát mutatott csapattársainak és együtt megszerezték a bronzérmet (Imre, Boczkó, Somfai, Rédli).
Egy ország büszke rájuk, valóban. Emlékszem az Ukrajna ellen megnyert bronzmérkőzésre, egy csapat sikere valahogy mindig jobban megmarad, mint az egyéni diadal.
A meghívottaknak többek között azt a kérdést is feltettem, hogy gyermekkorukban miért éppen a vívást választották. A legtöbben egy korábbi példaképet követtek, de van olyan is, akinek már a családjában élt a vívás hagyománya. Ez egyébként nem meglepő számomra. A vívók szerezték eddig a legtöbb olimpiai érmet (87) és aranyérmet (37) Magyarországnak.
Felemelő beszélgetés volt. Egyrészt azért, mert hatalmas sportemberekkel, sokak példaképeivel beszélgethettem, másrészt pedig azért is, mert olyan érzésem volt, hogy ezek az emberek nagyon sok területen - hogy ne mondjam azt, hogy minden területen - megállnák a helyüket az életben. Intelligensen beszélnek, felkarolják a fiatal reménységeket, nap mint nap példát mutatnak és alázatosak.
Eszembe jutott egy történet, amit el is mondtam röviden az eseményen. Az egyik kedves barátom 1963-ban a helyszínen szurkolt a magyar öttusázóknak a svájci világbajnokságon. Azt mondta, a helyi közönség meglepődött és csodálkozott, amikor Balczó András (3x olimpiai bajnok, 10x világbajnok) áthaladt a célvonalon, és kimerültségében csak az érdekelte, hogy legyőzte-e Igor Novikovot. A svájci közönségből többen is elképedve kérdezték a barátomtól, hogy miért éppen a szovjet iránt érdeklődik a magyar versenyző... Erre már nem is mondanék semmit, 1963-at írtunk.
Köszönet az élsportolóknak! Teljesítményükkel, tartásukkal utat mutatnak nagyon sok embernek!
"Rövid távon lehet, hogy nincs igazság, de hosszú távon mindig van" - mondta Rédli, aki már világbajnoki címet is szerzett korábban. Hosszasan beszélt a 2016-os olimipára való kijutásról, a csapat összetartásáról. Talán kevesen tudják, hogy a magyarok utolsó lehetőségüket kihasználva szereztek kvalifikációt a csapatversenyre Vancouverben. Azt gondolták, hogy már az elődöntőbe jutással kijutottak, de amikor bekerültek a legjobb négy közé, jött a hír, hogy meg kell nyerni a versenyt. Sikerült is győzniük, még a legnagyobb riválisaik, a franciák is elcsodálkoztak a teljesítményükön.
Rédli elmondta azt is, hogy Imre Géza az elbukott egyéni döntő után rendkívül motiváltan szerepelt csapatban is. Példát mutatott csapattársainak és együtt megszerezték a bronzérmet (Imre, Boczkó, Somfai, Rédli).
Egy ország büszke rájuk, valóban. Emlékszem az Ukrajna ellen megnyert bronzmérkőzésre, egy csapat sikere valahogy mindig jobban megmarad, mint az egyéni diadal.
A meghívottaknak többek között azt a kérdést is feltettem, hogy gyermekkorukban miért éppen a vívást választották. A legtöbben egy korábbi példaképet követtek, de van olyan is, akinek már a családjában élt a vívás hagyománya. Ez egyébként nem meglepő számomra. A vívók szerezték eddig a legtöbb olimpiai érmet (87) és aranyérmet (37) Magyarországnak.
Felemelő beszélgetés volt. Egyrészt azért, mert hatalmas sportemberekkel, sokak példaképeivel beszélgethettem, másrészt pedig azért is, mert olyan érzésem volt, hogy ezek az emberek nagyon sok területen - hogy ne mondjam azt, hogy minden területen - megállnák a helyüket az életben. Intelligensen beszélnek, felkarolják a fiatal reménységeket, nap mint nap példát mutatnak és alázatosak.
Eszembe jutott egy történet, amit el is mondtam röviden az eseményen. Az egyik kedves barátom 1963-ban a helyszínen szurkolt a magyar öttusázóknak a svájci világbajnokságon. Azt mondta, a helyi közönség meglepődött és csodálkozott, amikor Balczó András (3x olimpiai bajnok, 10x világbajnok) áthaladt a célvonalon, és kimerültségében csak az érdekelte, hogy legyőzte-e Igor Novikovot. A svájci közönségből többen is elképedve kérdezték a barátomtól, hogy miért éppen a szovjet iránt érdeklődik a magyar versenyző... Erre már nem is mondanék semmit, 1963-at írtunk.
Köszönet az élsportolóknak! Teljesítményükkel, tartásukkal utat mutatnak nagyon sok embernek!
